2007/05/15

Bocsássatok meg magyarországi cigányok és zsidók!


"Az egész egy ártatlan kis hülyeséggel kezdődött" - kezdi történetét István. - Haverokkal kimentünk az izraelita temetőbe brahiból. Egyik nagy skin haverom mondta merre van a legközelebbi izraelita temető a városban, no, most nem mondom hol, mert személyes okokból. Ez az, ami miatt most itt vagyok. Ugyanis amikor megérkeztünk, gyanús lett nekem az egész. Közöltem fajtársaimmal, hogy figyuzzatok már, nekem ez nem tetszik. Bementünk, és akkor ugrott be banyek, hogy a muter sírja itt van. Röhögve mondom Sacinak, a bandavezérnek, aki a legerősebb volt közülünk, hogy figyeljünk már, nehogy már a muter sírját ássuk ki. Na ekkor kezdődtek a bajok. Merthogy megkérdezte a Saci, hogy ne szórakozzak már, az én anyám nem zsidó. Mondom jó hogy nem, mert hogy izraelita. Azért is fekszik szegény Isten nyugosztalja az izraelita temetőben. Na nem szaporítom a szót, azt hitték szórakozom, akkor világosítottak fel a többiek a bandából, hogy az izraelita meg a zsidó az ugyanaz. Mondtam ne vicceljetek már srácok, a mocskos zsidókat mind utáljuk, ez összetart minket, de az én anyám az nem volt zsidó! Kurva ideges lettem. Aztán bazmeg elkezdtek lökdösni, ordibáltunk aztán elküldtem őket a francba. Később utánanéztem és életem legmélyebb pontjához érkeztem. Merthogy igazuk volt a köcsögöknek. Már csak így hívom őket. Mert hogy csak azért, mert hogy az anyám zsidó volt, azt mondták, én is az vagyok, és így nem lehetek igazi skin. Meghogy menjek a picsába. Pedig toborzón mindig pontban ott voltam. Megvolt zászló, árpádos, minden, ahogy kellett mentem, nem ültem a seggemen, jó katona voltam. És akkor bazmeg, ezek a köcsögök a szememre vetik hogy köcsög zsidó vagyok. És igazuk volt. Kikészültem. Elvesztettem a barátaimat, az eszmémet, mindent amiben hittem. Öngyilkos akartam lenni. Bújdokoltam a világ elől. Egy aluljáróban találtam végül az újságra, ami felnyitotta a szemem. Na, van ez a fehér gyerek, angol csávó, minden évben lesétál angliából kongóba, ilyen bilincsekkel a nyakán. Meg hogy "Sajnáljuk", ez van a pólójára írva. Mer hogy rájött a kishaver, hogy milyen gáz volt már hogy a niggereket beszopatták meg csicskáztaták meg nem voltak jogaik. Pedig fehér a srác, szal nem értem hogyan vágta ezt le így helyből. Azt mondja hogy Isteni sugallat. Na, ez a csávó ász, gondoltam. Elhatároztam ezt fogom csinálni Magyarországon. Mert ez a hazám nekem is, még ha zsidó is vagyok, vagyok olyan jó mint a többi magyar, meg a haverok! Ezért viselem ezt a pólót. A csávó webszájtja meg itt van: www.lifelineexpedition.co.uk. Na ennyi, basszátokmeg, magyarok, honfitársaim, itt az idő, soha nem történt még ez meg, NÉZZÜNK VÉGRE SZEMBE A KÖCSÖGSÉGÜNKKEL ÉS KÉRJÜNK VÉGRE ALÁZATOSAN BOCSÁNATOT A TÖBB SZÁZEZER KIDEPORTÁLT ZSIDÓ MIATT!!! MERHOGY EZ EDDIG NEM TÖRTÉNT MEG BASSZÁTOKMEG! Én csak ennyit kérek - hordjad a pólót, kérjünk bocsánatot, alázatosan, tisztességgel! OI!

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az egy dolog, hogy zsidó vagy, az nem baj. De könyörgöm, légy szíves és olvass bele kicsit A magyar helyesírás szabályai című könyvbe, hasznos lehet. És ezt a trágár beszédet is hanyagolhatnád...

Redi írta...

Akara! Neked pedig a nyelvhelyesség szótárat ajánlom; azon belül pedig az ikes igeragozást. A „könyörög” szó nem ikes, ezért ne mondd, hogy „könyörgöm”! A helyes ragozás: könyörgök.

karas írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Nos, ez igazán faszán hangzik, de azért egy kérdés: a bejegyzés írója valóban az akiről a bejegyzés szól?
Nekem nagyon fotosopp ízű - beleértve a képet (polón a betűk). Pedig de jó lenne! - Ha például a bőrszin-alapon-gyűlölők egyszer csak rájönnének hogy ki vannak rekesztve a többi emberek közül, amíg rá nem jönnek hogy ők is azok! Dehát... tudjuk hogy kifordítva mindenki rózsaszín...

Névtelen írta...

Redi! Azt hiszem, ennél jóval nagyobb hibákat ejtett a bejegyzés írója... nomeg a mennyiségükben is van különbség...
Mellesleg mifelénk elég sokan használják a "könyörgöm"-öt.

Névtelen írta...

jó kis kamu. de a végén kibukik a lényeg: köcsög magyarok. mivel vagy jobb... semmivel.

Hendrick írta...

Úgy hiszem, hogy ez egy paródia amely a skinheadeket veszi célba. Ezért a nyelvezet. Persze a sztori elég valószínűtlen, de a benne foglaltak eléggé beszédesek a mai Magyarországról.
Én ezt nem olvasnám sem egyik sem másik oldalról. Szerintem mindkettőt kifigurázza egy kicsit.

Ugye a skinheadből mindjárt zsidó zelóta lesz ahogy rájön hogy ő is 'izraelita'.

Névtelen írta...

szánalmasok vagytok a megjegyzésekkel, nem veszitek észre, hogy ez egy paródia (hendrick kivétel). magatokat minősítitek :)

Névtelen írta...

Gratulálok,de tényleg.Google képkersőjébe beirtam a skinhead szót...a 7.oldalon annak a srácnak a képét találtam aki te szerinted egy magyar bőrfeű,akiről kiderült hogy zsidó.Érdekes mert az erdeti képen a srác pólóján nem áll semmilyen felirat.Szóval kedves "bölcs lázadó" a jó kurva anyádat akard te lejáratni,ne a bőrfejűeket.

Névtelen írta...

Sajnos én "tényleg" ismertem olyan skinheadet akiről kiderült,hogy félcigány,gondolom mondanom sem kell,hogy már nem él.Ugyanis egy igaző bőrfejűről ha kiedrül,hogy nem "árja" akkor vagy megöli magát vagy eltitkolja és éli tovább bőrfejűként az életét ezzel igazi "fajtája" ellen fordulva.Mert egy skinheadek hűségesek az eszméhez amit vallanak...és bőrfejűből egyik napról a másikra nem lesz zsidó!!!!

Névtelen írta...

Sajnos aki ilyenné válik, az akkora antiszociális állat, hogy a belátásra, mint egyéb más civilizált képletre: alkalmatlan.
Volt egy echte roma ismerősöm, aki bigott náci volt, telisteli horogkereszt tetkókkal. A büdös életbe nem tudta senki meggyőzni, hogy a két dolog nem klappol.
Elütötte a vonat. Az meggyőző volt.

Névtelen írta...

Szerintem jobb lenne, ha mindenki utána olvasna a skinhead dolognak, h mi és kik alakították ki és nem összekeverni a nácizmussal!

Őszíntén, ha kitalált a sztori akkor is.. kit érdekel, h a srác zsidó-e?Megvédte a halott annyát és ez becsüendő!

Mondjuk, ha a skinheadek akkora atomrasszisták lennének, ahogy mindenki olvassa, akkor gondolkozzatok már el azon, h a pajesz mit keres a férfiakon a nőken meg a zsidó"pajeszt" előidéző két oldalt lévő hajtincs?

Tudatlan barmok vagytok!

Névtelen írta...

Gyerekek! Nagyon régen röhögtem ilyen jót a hozzászólásokat olvasva. Legyetek szívesek ... szaporodjatok! A 9 évesek több mint fele tücsök. Üdv Hawaiiról.

Névtelen írta...

Szerintem nem azzal an baj, aki született zsidó, hanem a vallását gyakorló, elvakult, harácsoló, ormányos biboldókkal van a komoly gond. Vedd már észre, hogy ez a csürhe elveszi az országod, elad, kicsal, megvesz, kizsigerel mindent, hogy neki több legyen. A mocskos cigányokat meg em tudom miért véded? semmmi ok rá. Én becsülettel, keményen dolgozom, ezek a retkedékek meg segélykor nyomják a játékgépbe a tízezreket. Mert a kurva annyát, hát soha nem dolgozott érte. Ha meg elfogy a lé, át feltöri a házad, ellopja a kocsid. Ha tényleg fasza SKIN magyar gyerek vagy, inkább azon gondolkozz, hogyan irtsd őket, és mentsd a hazád!!
OI!

Amondo írta...

buta skinek! kamrába velük

Névtelen írta...

EZT A KAMU BUZISAGOT!!!PUSZTULJON AKI KITALALTA111

Névtelen írta...

Tegyük fel, hogy a történet nem kamu. Persze az, de tegyük fel. A végén azt írja, hogy kérjünk bocsánatot. Ezek nem normálisak, komolyan mondom (mert mindegyik júdeai ezt ismételgeti), mi a faszért kéne bocsánatot kérnünk? Az több mint hatvan éve volt, ki a faszt érdekel már az? Nem mi csináltuk a balhét, de még csak nem is a szüleink, nekünk nincs semmi közünk hozzá, miért kéne bocsánatot kérnünk? Kérjenek Ők, hogy minden hónapban holokauszt van, és a mi pénzünkből kárpótólják őket folyamatosan. Nem beszélve az országból kiszivárgó pénzekről...

Névtelen írta...

NAGYON SZOMORÚ EZ A TUDATLANSÁG.
NEM A ZSIDÓKAT KELL SZÍDNI,HANEM
A HITELEKET GONDOLKODÁS NÉLKÜL FELVEVŐ HÜLYÉKET,AKIK,AMIKOR KIDERÜL A FIZETŐKÉPTELENSÉG,RÖGTÖN
A ZSIDÓSÁGRA PRÓBÁLJÁK FOGNI A SAJÁT HÜLYESÉGÜKET.
ÜDVÖZLETTEL:ANONIMUS JUDUS

Névtelen írta...

Hát, baszd meg! Én cigány létemre helyesen írok, két nyelven beszélek, egy héten hatszor 12 órát dolgozom, cigány- és magyar népzenét népszerűsítek gyerekek között, három gyereket nevelek és egy 200 négyzetméteres kertet gondozok. Mi okod van utálni és elítélni? Ismersz engem? Ismersz minden cigányt, hogy ilyen magabiztosan beszélsz a cigányságról? Okosodj még egy kicsit, more!

Névtelen írta...

mennyire kemény, hogy az élet néhány évvel később a valóságban is lejátszotta ezt a sztorit a szegedi csanáddal..